Lejegelt konfliktusok

Legégetőbb problémánk, a migránsválság végső kimenetelét nem tudjuk megjósolni, de reméljük, hogy térségünk több államával egyetemben nagyobb vesztesség nélkül megúszhatjuk. A veszedelem pillanatnyilag összekovácsol bennünket néhány szomszédunkkal, de ez a múló történelmi pillanat nem fogja megoldani, sőt még elfedni sem régebbi konfliktusainkat. Ezek a konfliktusok előbb utóbb ismét terítékre kerülnek. Ezekről a konfliktusokról legtisztábban Samuel P. Huntington beszélt, de az ő elméletét ki kell egészítenünk a szociálpszichológiai nézőponttal kiegészített globális antropológiai szemlélettel. Mindezek alapján a most tárgyalandó két fő konfliktus a következő:

  1. Az őslakos népek közötti konfliktusok köre az egyik, amelyeknek történelmi gyökerei a felvilágosodásig nyúlnak vissza és a társadalmi mérnökösködéssel függenek össze.
  2. A becsület kultúrakomplexumához tartozó nem európai kultúrájú népekkel való konfliktusok. Ennek gyökerei az előbbinél jóval mélyebbek, feloldásuk sokkal problematikusabb.

A régi európai kultúrájú népek közötti konfliktusok

A nemzetállamok közötti legfőbb konfliktusok lecsengtek ugyan, de az egyazon államalakulaton belül élők közötti ellentétek még koránt sem. Különös aktualitást ad ennek a Minority SafePack, melynek aláírási határideje most járt le és reméljük, meglesz a hiteles egymillió aláírás.

A Teleki-féle nemzetiségi térkép

A politikai széljárás szeszélye úgy hozta, hogy a magyar kisebbség helyzete most Ukrajnában a legkritikusabb és Szerbiában a legrendezettebb. Szlovákia most szövetségesünk, konfliktusaink le vannak jegelve, de nem tudjuk mi lesz holnap. Romániában viszont első számú ellenség a magyarság és ez Erdély elcsatolásának századik évfordulóján különösen kritikus kérdés. Szlovákiával nem véletlen, hogy szövetségesek vagyunk, és az sem véletlen, hogy Ukrajnával, vagy Romániával nincs a Visegrádi államokhoz hasonló viszonyunk.

Szomszédjainkhoz kapcsolódó viszonyunk, de még a nem európai kultúrájú népcsoportokkal való konfliktusaink kérdéskörének megértése sem lehetséges az Európán belüli kulturális különbségek ismerete nélkül. Sajnos az Unió köreiben történelmi örökségből fakadó különbségek terén csak a volt szocialista államok lemaradását tartják számon, azzal nem számolnak, hogy a sokkal régebbi kulturális különbségek – amint azt legélesebben Görögország példája mutatja – ma is meghatározóak.

A volt szocialista államok gazdasági lemaradását napjainkban kárpótolja a vasfüggöny két oldala közt kialakult másfajta különbség. A háború után a győztes felek hagyták, hogy Németország ismét megerősödjön gazdaságilag, de a Német Szövetségi Köztársaság lakói – sőt még a győztes államok lakói is – a jólét, a hedonista életmód fejében eladták a lelküket. Feladták nemzeti öntudatukat és fajfenntartó ösztönüket. Így váltak kiszolgáltatottjaivá a nyakukba zúdított hódító tömegnek.

Az észak-déli ellentét

Ez a legalapvetőbb ősi konfliktus Európában, melyet semmilyen modern kori változás nem tudott elfedni. Az Európai Unió megalakulása után legtöbb baj forrása egyértelműen az volt, hogy nem tudták kezelni az észak-déli ellentétet. Az állam hatékonysága ugyanis déli irányba fokozatosan csökken a déli embereknek a becsület kultúrakomplexumból fakadó hatalomellenes önvédelmi reflexei miatt. A multinacionális üzletláncokon kívül ki ad számlát Görögországban, vagy akár Dél-Romániában? No és vajon ki fizet egyáltalán adót? És a korrupcióról még nem is beszéltünk. A déli államokat ez a mentalitás sokkal tartósabban teszi elmaradottabbá, mint a volt szocialista államokat politikai múltjuk. Olaszországban vagy Spanyolországban pedig az országon belüli észak-déli megosztottság teszi lehetetlenné a politikai és gazdasági helyzetet.

Megjegyzem attól kezdve, hogy a becsület kultúrakomplexumából kialakult piaci árszámítás eluralkodása eredményeként a legnagyobb cégek adóparadicsomokba viszik a pénzüket, lobbi tevékenységük pedig nem más, mint legalizált korrupció, már rég a becsület kultúrakomplexuma uralja Európát. Az sem különös tehát, hogy e kultúra fiait zúdították rá Európára, hiszen a globális maffiabirodalom képviselői és lelkes kiszolgálói az északiaknál sokkal inkább a becsület kultúrakomplexumához tartozókat érzik lelkükhöz közelinek.

Az Európában uralomra jutó becsület kultúrakomplexumának jegyében tökéletesen meg lehet érteni, hogy a déliek államellenessége folyamatosan terjed. A piaci árszámítás uralma alapján nem csoda, ha Európa szerte egyre többen követik a déliek példáját. Az önvédelmi reflexek tehát elvileg jobban működnek délen, azonban a gazdaság csődje okozta iszonyatos eladósodás teljesen kiszolgáltatja őket a globális maffiabirodalomnak és az őket képviselő európai vezetőknek. Valójában nem jobb a helyzet az önmagát északinak hazudó, valójában a déliek uralma alatt álló Franciaországban, Belgiumban sem, Romániáról, Bulgáriáról nem is beszélve.

A megzavart öntudat, a kiiktatott önvédelmi ösztönök miatt a bevándorlók hatalmas tömege a központi államok jövőjét kérdésessé teszi. Ugyanakkor a becsület kultúrakomplexuma tüzében edzett déliek gazdasági kiszolgáltatottságuk miatt nem tudnak védekezni. Paradox módon viszont az a Skandinávia vált a legkiszolgáltatottabbá, amely a becsület kultúrakomplexumától legtávolabb áll, és a legnagyobb társadalmi szolidaritást mutatja. A társadalmi mérnököknek itt volt legkönnyebb dolguk. A jóhiszemű skandinávok agyát sikerült legjobban kimosniuk, így e vidék telítődött a becsület kultúrakomplexumának frissen érkezett fiaival és sajnos ilyen irányba kezd kiegyenlítődni a hagyományos észak-déli ellentét.

A tömeges bevándorlással a terrorveszély ott is megjelent, ahol hagyományosan ismeretlen volt. A becsület kultúrakomplexumának törvényszerű velejárója a terror. Vagy állami terror, vagy szélsőséges csoportok terrorja, így a „hagyományos” terrorizmus terén is van észak déli megosztottság. A leggyilkosabb terror, a semmilyen eszköztől vissza nem rettenő testvérharc a Balkánon folyt még a közelmúltban is. Az ősi harcos, becsület kultúrakomplexuma által átitatott balkáni kultúrát a kezdetektől robbanásveszélyessé tette az a tény hogy ott van a három nagy vallási hagyomány, a nyugati keresztény, a keleti keresztény és az iszlám találkozási pontja.

A kelet-nyugati megosztottság

Ennek a kommunizmusnál régebbi válfaját sem lehet még leírtnak tekinteni. Hiába kezdi elfelejteni Európa keresztény hagyományait, a muszlim-keresztény, valamint az Európán belüli észak-déli alapellentét mellett azt sem szabad elfelejteni, hogyan hat Európa nyugati- és a keleti kereszténység mentén való kulturális, gazdasági megosztottsága. Nem elhanyagolható ezen kívül a vallásosság fokozott növekedése kelet felé. Nem véletlen, hogy Bukarestben a még mindig elevenen élő középkori hagyományok alapján egy gigantikus katedrális építése az egyik legfontosabb befektetés. A vallásos megosztottság maga sem csak a múlt kérdése. Az ezer évig Magyarországhoz, tehát a nyugati keresztény kultúrkörhöz tartozott Erdélyben – gyakran olyan területeken, ahol az államvallásként kezelt ortodox egyháznak egyetlen híve sem élt soha – a vallási fanatizmus és az újkori nacionalizmus összefonódásának jegyében költik a többszörösét ortodox keresztény templomok építésére, mint iskolaépítésre.

Kelet-Európában nem ért még véget a középkor. Megjegyzendő, hogy egy globális antropológia szempontjából ebben semmi különös nincs. Ez a természetes fejlődés eredménye. Egyáltalán nem természetes viszont, hogy Nyugat-Európában a multikulturalizmus jegyében hozzák vissza a középkort. Ugyanakkor törvényszerű tényező az, hogy Kelet- és Közép-Európa egyes államaiban még javában zajlik az „egységes nemzetállam” újkori eszméjének megvalósítása. Ezt kihasználva sikerült a globális maffiabirodalomnak teljesen tönkretennie Ukrajnát.

Az európai kultúrájú népek konfliktusainak feloldása érdekében nyilván fontos a múlt lehető legmaradéktalanabb és elfogulatlanabb feltárása, hiszen a múlt – az ókortól a holokausztig – politikai hivatkozási alap napjainkig. Alapelvnek kéne tekintenünk legalább szűkebb környezetünkben, hogy a jövő nem lehet a nemzetiségi lét eltörlésére törő „egységes nemzetállamoké”. Ez a fogalom szintén a társadalmi mérnökösködés boszorkánykonyhájában született, és vált torzszülött valósággá. A francia forradalom óta az „egységes nemzetállam” eszméjét valló államok affajta mini birodalmat építenek, melyben a más ajkúak, más kultúrájúak által lakott vidékeket kezeli gyarmatként. Az EU eredetileg nemzetállamok szövetségeként indult, ahol biztosítva volt egyrészt a határok átjárhatósága, másrészt a szubszidialitás elve, de mára ebből semmi sem maradt.

Nem tudjuk, mit hoz a jövő, de egy működőképes államszövetség akkor is csak a nemzetállamok (de nem a homogenizált nemzetállamok!) szövetsége lehet. Boldog jövője csak az organikus közösségek, mindenekelőtt a kisebb egységekből horizontálisan szerveződő lokalitások és határokon átívelő kultúrák, kultúrnemzetek hálózatának, szövetségének lehet. Egy ilyen jellegű mellérendelő hierarchia, szövetség, biztonságot nyújthat mindenkinek, aki hajlandó az együttélés szabályait tiszteletben tartani. A fenti álom csak akkor teljesülhet, ha sikerül valamilyen fajta új államszövetséget létrehozni, amely megvédi határait, egyúttal működőképes központi hatalommal is rendelkezik. Ez nem feltétlenül az EU lehet, hiszen annak nyugati fele olyan idegen tömegekkel van tele, melyeket lehetetlen integrálni. Ezzel pedig eljutottunk a konfliktusok immár égetően sürgőssé váló másik alapkérdéséhez:

A nem európai kultúrájú becsület kultúrakomplexumához tartozó népek integrálása.

Ezt azért fogalmaztam ilyen körülményesen meg, mert egyes nem európai kultúrkörökből, például a Távol-Keletről érkezőkkel gyakorlatilag nincs konfliktus. Az ő kultúrájuk, mentalitásuk tökéletesen harmonizál az európaival. Ugyanakkor a becsület kultúrakomplexuma jelen van az őslakos dél-európai népeknél, kiknek jelenléte ugyan kezdetektől visszahúzza Európa fejlődését, de velük a keresztény kultúra keretein belül a kezdetektől kialakultak az együttélés formái.

Napjaink népvándorlása előtt két népcsoport volt az, amely a becsület kultúrakomplexumát képviselte, és csak részlegesen illeszkedett be az európai kultúrába. Közülük egyik a zsidóság, a másik a cigányság.

A zsidóság

A zsidó nép egyedi vallása révén már a hellenisztikus világban, majd a római birodalomban is szigorúan elkülönült környezetétől, és hátrányos pozíciójából különös tehetséggel mindig erényt tudott kovácsolni. A római korban kialakult státusát a zsidóság átvitte a keresztény Európába, melyet egyre jobban a befolyása alá vont előbb pénzügyileg, majd kulturálisan is. A kölcsönhatás egyúttal azt jelentette, hogy a zsidóság jelentős része elhagyta a becsület kultúrakomplexumát és vagy megtartotta az európai környezethez igazított vallását, vagy azt is elhagyta és asszimilálódott. A zsidóságnak ez a része az, amely ragyogó eredményeivel Európa kulturális és tudományos elitjébe illeszkedett be. Ugyanebbe a táborba tartoztak azok, akik Izrael államot megálmodták és felépítették.

A nyugati zsidóságnak egy másik része viszont megtartotta a becsület kultúrakomplexumát még akkor is, ha vallását elhagyta. Az európai kultúra elemeit pedig ennek alárendelve vette át és a becsület kultúrakomplexumának így kialakult speciális változatát a nyugati világ feletti uralom kiépítésére használja. Ennek jegyében alapították meg a globális maffiabirodalmat és a becsület kultúrakomplexumának keresztény származású képviselőivel összefogva formálják nemcsak Európát, de a világ nagy részét a gyűlölet kultúrakomplexuma jegyében. A holokauszt után igyekeztek a zsidóság asszimilációját visszájára fordítani, és a becsület kultúrakomplexumát elhagyó zsidóságot is befolyásuk alatt tartani.

A cigányság

A becsület kultúrakomplexumának másik nem európai eredetű képviselője a cigányság vallás szempontjából nem különült el környezetétől, de az a részük, amely évszázadokon át a török birodalom területén élt, megtartotta nem európai jellegét. A cigányságnak az a része, amely korán kikerült onnan, Európa belsejében egy-két évszázad alatt asszimilálódott, hasonult környezetéhez, de eközben akárcsak az északabbra került dél-európaiak, a becsület kultúrakomplexumát erősítették mindenhol. Egyes csoportjaik azonban időnként utánpótlást kaptak a Balkán felől, így sokáig fennmaradtak, miközben a társadalmi integráció, illetve az asszimiláció különböző fokán álló csoportokat alakítottak ki.

A múló, de nagyon erős politikai törésvonal

A múltban kialakult törésvonalak azonban mind eltörpülnek az Európa népeit megosztó legsúlyosabb ellentét mellett, amely a politikai táborok között feszül. A hagyományos bal és jobb szembenállás napjainkra értelmét vesztette. A most kialakuló törésvonal egyik oldalán a globális maffiabirodalom kiszolgálói és az őket támogató megtévesztett tömegek állnak. Ez a tábor ugyan a régi bal- és liberális oldal valamint a zöldek táborára épül, vagy inkább az ő maradványaiból áll, részben pedig a hozzájuk hasonult jobboldaliakból.

A másik oldalon a lokalitás legkülönbözőbb formáinak az öntudatos hívei találhatók, és többségük értelem szerűen a jobboldal szimpatizánsaiból áll. A krízis azonban oda vezet, hogy az utóbbi tábor fokozatosan növekedik és ezalatt a lokalitás legerősebb formája a nemzet válik a legfontosabb politikai tényezővé, de szerencsére már kevésbé az egységes nemzetállamra törő szélsőséges nacionalizmus formájában. A mostani magyarországi választások ezt a folyamatot erősítik, de ne bízzuk el magunkat. Európa nyugati felében, vagy Budapesten ahol a globális maffiabirodalom hatása erősebb, még a migránsveszély tudatosítása is nagyon csekély mértékben történt meg.

Pozitív kilátásokról azonban csak Közép-Európa keleti felében beszélhetünk. Velünk ellentétben, Németországban tragikusak a helyzet. Ott a globális maffiabirodalom hívei, katonái, például az antifák annyira erősök és gyűlöletük annyira ki van élezve a német nemzeti öntudattal szemben, hogy egy a miénkhez hasonló nemzeti fordulat szinte biztosan polgárháborúhoz vezetne. Ennek kimenetelébe pedig jobb nem belegondolni. Az új német kormány által megkezdett szigorítások, az új bevándorlók helyzetének várható rendezése munka illetve tanulás révén, illetve a beilleszkedésre nem hajlandók kiutasításával talán sikerül fokozatosan megindítani a változásokat. A jövő évi európai parlamenti választások után pedig reméljük, hogy a némethez hasonló változások indulhatnak be Európa szerte.

Hogyha sikerül elérnünk biztonságosabb, külső fenyegetésektől mentes időket, várhatóan ismét előtérbe kerülnek a lejegelt konfliktusok. Ezek kibeszélését, kezelését ajánlatos lenne minél hamarabb megkezdeni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

5 × négy =