Embertan

Bat Ye’or szerint a dzsihád célja már 1300 éve az, hogy a világ nem muszlim népeit szolgává tegyék, ahogyan azt már rég megtették Közel-Keleten. A világ kalifátus kiépítésének folyamatában Eurábia, vagyis az iszlám Európa 2050-re megvalósul. A most folyó invázió során Európába érkező tömegek kulturálisan közel sem egységesek, de egyértelmű, hogy köreikben domináns a becsület kultúrakomplexuma. Vallás szempontjából pedig az ezzel harmonizáló szunnita mohamedán vallás, a legerősebb rendszerező politikai elv pedig az iszlám fundamentalizmus. A hagyományos iszlámra rakodott nyugati gyűlölet kultúrakomplexuma jegyében született az iszlám állam, melynek katonái most afganisztáni és észak-afrikai bázisaik mellett kalifátusuk európai részét szervezik meg. Ez egy háború. Egy nagyon piszkos háború, melyben áldozatok az őslakók, de a bevándorló tömegek nagy része is az, hiszen egyértelmű, hogy a most kapott juttatások forrása előbb utóbb kimerül.

Forrás: FreieWelt

Nyugat-Európa iszlámosítása immár visszafordíthatatlannak látszik, kérdés csak az, hogy mi lesz az Európai-unió keleti felének sorsa? Minket is elárasztanak a muszlim bevándorlók, vagy nem? Az esetben, ha nem, egybe marad-e az EU vallási megoszlottsággal, vagy ketté fog szakadni, netán teljesen felbomlik?

Mivel hatalmas erők állnak a folyamat mögött, nem tudjuk mit hoz a jövő, nem tudjuk mi lesz ennek a háborúnak a kimenetele, de reméljük lesznek olyan területek, lesz olyan maradék Európa ahol még az őslakók határozzák meg a folyamatokat, mindenek előtt a határok lezárásával. Azonban még a határok lezárása és minden illegális bevándorló kiutasítása sem jelentené a folyamat végét.

A bevándorlók integrálásának korlátai

A maradék Európa azon részében ahol már jelen vannak bevándorlók, de még nem a bevándorlók integrálják, tüntetik el az őslakókat, legfontosabb feladat a kritikus tömeget el nem ért bevándorlók integrálása lesz. Ezen a téren követendő modellnek tekinthetők a Magyarországon a leszakadt cigány csoportok integrációjáért tett intézkedések. Vagyis az integráció megvalósításának legfontosabb eszköze az, hogy minden segély, juttatás valamely kötelezettség teljesítéséhez legyen kötve. Minden menekültnek biztosítani kell valamilyen közmunkát kötelező módon egybekötve nyelvtanítással, az európai kultúra és valamely mesterség oktatásával, vagy továbbtanulással és csak ennek fejében kapnának pénzt.

A jövő szempontjából a legfontosabb azonban a gyermekek oktatása. A becsület kultúrakomplexumához való tartozás a gyermek fejlődése során hat éves korban befejezett folyamat. E kor után visszafordíthatatlan. A becsület kultúrakomplexumának legyőzése tehát egyedül egy nagyon jól átgondolt és kőkemény következetességgel megvalósított óvodai és iskolai programmal lehetséges. Nyugat-Európában ennek pontosan az ellentéte van folyamatban: az őslakos gyermekeket is a mecsetekbe viszik, ott tanítják imádkozni őket. Az iszlám vallás elfogadása azonban nem viszi át az embereket automatikusan a becsület kultúrakomplexumába, amint az a volgai tatárok, kazakok és más északi mohamedán népek példája egyértelműen bizonyítja, viszont ezek a gyermekek már velük fognak szimpatizálni és megvan az esélye annak, hogy idővel tanítómestereikhez fognak hasonulni. Ez a forgatókönyv lényegében Michael Houllebeq regényének megvalósítását vetíti előre. Nyugat-Európa politikusai ezt a vegyes, északi és közel-keleti muszlim világ lehetőségeit kihasználva elvileg a becsület kultúrakomplexuma ellen is felvehetnék a harcot, de addig, amíg nem is tudnak, illetve nem akarnak tudni létéről sem, mennyi esély van erre? Eddig sem törődött senki az Európán belüli becsület kultúrakomplexumával.

A rendpárti állammodell

Visszatérve azokra, akik legalább mára már felismerték a veszélyt, az ellene való harcnak nyilván csak a kihágásokkal, normaszegéssel szembeni nulla tolerancia jegyében lenne értelme, ami a beilleszkedésre képtelenek azonnali kiutasításával járna. A megvalósításnak tehát mindenképp előfeltétele lenne a határozott erő felmutatása, ami a határok nélküli világ megteremtésére törő globális erőkkel való végleges szembefordulás esetén még Nyugat-Európában is megvalósítható lenne. E folyamat eredményeként a bevándorlók száma ott is töredékére zsugorodhatna, de a kevés itt maradó Európa hasznos polgárává válhatna. Tekintettel arra, hogy a bevándorlók döntő többsége a becsület kultúrakomplexumát képviseli, nagyon kicsi lehet azoknak az aránya, akik fennmaradnának a rostán. Nagyon valószínű, hogy sokkal több keresztény fekete-afrikai, mint mohamedán közel-keleti.

A fentiek végrehajtására azonban csak akkor lenne bármely országnak erkölcsi alapja, ha az összes állampolgárától megkövetelnénk ugyanazt a fegyelmet, amit a bevándorlóktól. Az igazság ugyanis az, hogy a becsület kultúrakomplexumának és politikai szélsőségeknek a jelenléte, az eltömegesedés, az erkölcsök lazulása már a bevándorlási hullám előtt az Unió lassú halálát vetítette előre. A terrorizmus eszkalálódásával és a menekülthullámmal tehát nem történt más, minthogy az eddigi negatív folyamatok a paroxizmusig fokozódtak. További létünknek tehát bármennyire is visszatetsző egyeseknek, a nagyon szigorú rendpártiság az ára.

Az EU keleti felének országai még a mai úton haladva is fenn tudnak maradni, de a kihágásokkal szembeni nagyobb intolerancia nélkül messzire nem jutnak. Nyugat-Európán viszont már csak a Szingapúri recept segíthetne, vagyis a demokratikus államberendezkedés mellett nulla tolerancia minden kihágással szemben. A jelenlegi út azonban egyértelműen afelé mutat, hogy Nyugat-Európában egy idő múlva a kőkemény közel-keleti mintájú diktatúra modellje valósul meg, vagy ami valószínűbb, egy bűnbandák uralta anarchia alakul ki tehetetlen korrupt bábkormányokkal.

Amint a szingapúri példa mutatja, a globális maffiabirodalom uralta fősodratú sajtó rágalmai és a politikusok többségének félelmei ellenére egy erős, rendpárti állam nem jelent szükségszerűen diktatúrát, de a kapcsolati rendszerek közül törvényszerűen a tekintély rangsorolás megerősödésével jár. A jelen feltételek mellett erre ugyanolyan égető szükség van, mint a másik, eddig csak említett kultúrakomplexum, a közösségi megosztás és az egyenlőségi összemérés erősítésére, és vele ellentétben a piaci árszámítás valamint a becsület és a gyűlölet kultúrakomplexumának maximális háttérbeszorítására. Mindezek megvalósítása esetén nyilván háttérbe szorulnának a globális maffiabirodalom birtokában álló bankok és multinacionális cégek, és megvalósítható lenne egy a természetet tisztelő, azt regeneráló emberi mértékű boldog társadalom.

Istenem! Hol állunk mi még ettől?

Mindez azonban a jelenlegi kilátások mellett csak álom.  GDP helyett nemzeti boldogság csak Bhutánban van. Kérdés, hogy ők meddig bírják a nyomást. A globális maffiabirodalom gyengül ugyan, de még mindig nagyon erős, miközben nemcsak Kína, de Oroszország is erősödik. A maffiabirodalom belső köreinek ellentéteit megmutatta Trump megválasztása és Soros elmérgesülő viszonya a cionistákkal. A mostani folyamatokat azonban ez nemigen zavarja meg. A barna bőrű Európa megvalósulását Coudenhove-Kalergi még hosszú spontán folyamatnak képzelte el. Thomas Barnett azonban ezt már a globalizmus kiterjesztésére, a világállam megteremtésére szolgáló fegyvernek tekintette. A lényeg pedig az, hogy a Popper féle nyílt társadalom eszméjével összekapcsolva ez totális Európa ellenes háborúvá vált, a maffiabirodalmat pedig gyengülése egyre idegesebbé, kiszámíthatatlanabbá teszi.

A bizonytalanságból fakadó veszélyforrás miatt még jobban oda kell figyelni a birodalom legfőbb geopolitikai doktrináira. Az Oroszországgal szembeni hisztéria egyértelművé teszi, hogy a Trianoni békediktátum óta folyamatosan érvényben van a MacKinder doktrína, miszerint a világ ura csak az lehet, aki uralja a világ szívterületét, vagyis lényegében Oroszországot, melyhez az út a peremterületek belső gyűrűjén, tehát többek közt Kelet-Európán keresztül vezet. Amint Ukrajna esete mutatja, ezt a mai napig halálos komolyan veszik. Az Iránnal szembeni háborús hisztéria pedig azt tanúsítja, hogy a Mackinder doktrína az amerikai héják fejében elválaszthatatlanul összefonódik Izrael állam védelmével. Azok a politikusok akik útjukban állnak akár az életükkel is fizethetnek. E bajok halmazát tetézi, hogy a globális maffiabirodalomnak és a nemzeti Amerikának egyaránt érdeke Európa és Oroszország párhuzamos gyengítése a legkülönbözőbb hazug ürügyek alatt embargókkal azért, hogy gazdaságilag ne tudjanak egybekapcsolódni.

Csak hintapolitikát ne!

Ma is sokat tanulhatunk tehát a birodalmak közt morzsolódó Erdély halálos hintapolitikájából, vagy az1848-as forradalomból, de akár 1956-ból is. Amikor az erdélyi fejedelmek közöl valamelyik Habsburg szövetséget keresett, valós uraik a szultánok azonnal nyakukra küldték a tatár hadakat. Eme büntető hadjáratok eredményeként pusztult ki Erdély lakosságának többsége és így tudtak helyükbe betelepülni a románok. 1848-ban pedig, ha a trónfosztás helyett megelégedtünk volna egy József nádor uralma alatt elkülönülő Magyar Királysággal, akkor talán jobb pozícióba kerültünk volna, mint a kiegyezés után. Kossuth és társai azonban szemben Széchenyivel már a globális maffiabirodalom és a gyűlölet kultúrakomplexumának hatása alatt álltak. 1956-ban pedig 1848-hoz hasonlóan a legtisztább hazafias érzelmek is e hatások alatt működtek.

1956 után napjaink paradoxona, hogy minden politikai irányzat ugyanarra a 48-as hagyományra épít mint ahogyan Franciaországban a francia forradalom a politika „szent Grálja”. A magyarországi jobboldal azonban a gyűlölet kultúrakomplexumát levetve már rég Széchenyi nyomdokain jár, míg a baloldali ellenzék Kun Béla hagyatékára cserélte Kossuthét azzal a különbséggel, hogy a Szovjet Unió helyett most a globális maffiabirodalom lelkes és feltétel nélküli kiszolgálója. A birodalommal szembeni ellenállás most teljes mértékben a kormánypártok kezében van. A hasonlatok ellenére azonban ez nem Dávid és Góliát küzdelme. Ezt nem lehet egy parittyagolyóval elintézni. Helyzetünk most is ugyanolyan mint az Erdélyi Fejedelemség korában volt.

Most is ugyanaz a lényeg: a meglévő szövetségest nem szabad elárulni, de még a minket katonai erővel sakkban tartó birodalommal sem szabad nyíltan szembefordulni. Vagyis eszünkbe ne jusson kilépni az Unióból, vagy a NATO-ból. Ha netán Oroszországgal szövetkeznénk titokban, akkor még lengyel testvéreinket is magunkra haragítanánk. Ugyanakkor az USA csicskásaivá sem szabad válunk, mint Románia, hanem tovább kell haladnunk az Unión belül saját visegrádi, tehát mindaddig kelet-közép-európai (és nem közép-kelet-európai) utunkon okosan feszegetve a határainkat, hogy ebből teljes közép-európai legyen. Politikusain java mindezzel nyilván tisztában van, de a laikusok számára talán nem árt ezeket az összefüggéseket megemlíteni.