Lejegelt konfliktusok
Legégetőbb problémánk, a migránsválság végső kimenetelét nem tudjuk megjósolni, de reméljük, hogy térségünk több államával egyetemben nagyobb vesztesség nélkül megúszhatjuk. A veszedelem pillanatnyilag összekovácsol bennünket néhány szomszédunkkal, de ez a múló történelmi pillanat nem fogja megoldani, sőt még elfedni sem régebbi konfliktusainkat. Ezek a konfliktusok előbb utóbb ismét terítékre kerülnek. Ezekről a konfliktusokról legtisztábban Samuel P. Huntington beszélt, de az ő elméletét ki kell egészítenünk a szociálpszichológiai nézőponttal kiegészített globális antropológiai szemlélettel. Mindezek alapján a most tárgyalandó két fő konfliktus a következő:
- Az őslakos népek közötti konfliktusok köre az egyik, amelyeknek történelmi gyökerei a felvilágosodásig nyúlnak vissza és a társadalmi mérnökösködéssel függenek össze.
- A becsület kultúrakomplexumához tartozó nem európai kultúrájú népekkel való konfliktusok. Ennek gyökerei az előbbinél jóval mélyebbek, feloldásuk sokkal problematikusabb.
A régi európai kultúrájú népek közötti konfliktusok
A nemzetállamok közötti legfőbb konfliktusok lecsengtek ugyan, de az egyazon államalakulaton belül élők közötti ellentétek még koránt sem. Különös aktualitást ad ennek a Minority SafePack, melynek aláírási határideje most járt le és reméljük, meglesz a hiteles egymillió aláírás.
A Teleki-féle nemzetiségi térkép
A politikai széljárás szeszélye úgy hozta, hogy a magyar kisebbség helyzete most Ukrajnában a legkritikusabb és Szerbiában a legrendezettebb. Szlovákia most szövetségesünk, konfliktusaink le vannak jegelve, de nem tudjuk mi lesz holnap. Romániában viszont első számú ellenség a magyarság és ez Erdély elcsatolásának századik évfordulóján különösen kritikus kérdés. Szlovákiával nem véletlen, hogy szövetségesek vagyunk, és az sem véletlen, hogy Ukrajnával, vagy Romániával nincs a Visegrádi államokhoz hasonló viszonyunk.
Szomszédjainkhoz kapcsolódó viszonyunk, de még a nem európai kultúrájú népcsoportokkal való konfliktusaink kérdéskörének megértése sem lehetséges az Európán belüli kulturális különbségek ismerete nélkül. Sajnos az Unió köreiben történelmi örökségből fakadó különbségek terén csak a volt szocialista államok lemaradását tartják számon, azzal nem számolnak, hogy a sokkal régebbi kulturális különbségek – amint azt legélesebben Görögország példája mutatja – ma is meghatározóak.
A volt szocialista államok gazdasági lemaradását napjainkban kárpótolja a vasfüggöny két oldala közt kialakult másfajta különbség. A háború után a győztes felek hagyták, hogy Németország ismét megerősödjön gazdaságilag, de a Német Szövetségi Köztársaság lakói – sőt még a győztes államok lakói is – a jólét, a hedonista életmód fejében eladták a lelküket. Feladták nemzeti öntudatukat és fajfenntartó ösztönüket. Így váltak kiszolgáltatottjaivá a nyakukba zúdított hódító tömegnek.
Az észak-déli ellentét
Ez a legalapvetőbb ősi konfliktus Európában, melyet semmilyen modern kori változás nem tudott elfedni. Az Európai Unió megalakulása után legtöbb baj forrása egyértelműen az volt, hogy nem tudták kezelni az észak-déli ellentétet. Az állam hatékonysága ugyanis déli irányba fokozatosan csökken a déli embereknek a becsület kultúrakomplexumból fakadó hatalomellenes önvédelmi reflexei miatt. A multinacionális üzletláncokon kívül ki ad számlát Görögországban, vagy akár Dél-Romániában? No és vajon ki fizet egyáltalán adót? És a korrupcióról még nem is beszéltünk. A déli államokat ez a mentalitás sokkal tartósabban teszi elmaradottabbá, mint a volt szocialista államokat politikai múltjuk. Olaszországban vagy Spanyolországban pedig az országon belüli észak-déli megosztottság teszi lehetetlenné a politikai és gazdasági helyzetet.
Megjegyzem attól kezdve, hogy a becsület kultúrakomplexumából kialakult piaci árszámítás eluralkodása eredményeként a legnagyobb cégek adóparadicsomokba viszik a pénzüket, lobbi tevékenységük pedig nem más, mint legalizált korrupció, már rég a becsület kultúrakomplexuma uralja Európát. Az sem különös tehát, hogy e kultúra fiait zúdították rá Európára, hiszen a globális maffiabirodalom képviselői és lelkes kiszolgálói az északiaknál sokkal inkább a becsület kultúrakomplexumához tartozókat érzik lelkükhöz közelinek.
Az Európában uralomra jutó becsület kultúrakomplexumának jegyében tökéletesen meg lehet érteni, hogy a déliek államellenessége folyamatosan terjed. A piaci árszámítás uralma alapján nem csoda, ha Európa szerte egyre többen követik a déliek példáját. Az önvédelmi reflexek tehát elvileg jobban működnek délen, azonban a gazdaság csődje okozta iszonyatos eladósodás teljesen kiszolgáltatja őket a globális maffiabirodalomnak és az őket képviselő európai vezetőknek. Valójában nem jobb a helyzet az önmagát északinak hazudó, valójában a déliek uralma alatt álló Franciaországban, Belgiumban sem, Romániáról, Bulgáriáról nem is beszélve.
A megzavart öntudat, a kiiktatott önvédelmi ösztönök miatt a bevándorlók hatalmas tömege a központi államok jövőjét kérdésessé teszi. Ugyanakkor a becsület kultúrakomplexuma tüzében edzett déliek gazdasági kiszolgáltatottságuk miatt nem tudnak védekezni. Paradox módon viszont az a Skandinávia vált a legkiszolgáltatottabbá, amely a becsület kultúrakomplexumától legtávolabb áll, és a legnagyobb társadalmi szolidaritást mutatja. A társadalmi mérnököknek itt volt legkönnyebb dolguk. A jóhiszemű skandinávok agyát sikerült legjobban kimosniuk, így e vidék telítődött a becsület kultúrakomplexumának frissen érkezett fiaival és sajnos ilyen irányba kezd kiegyenlítődni a hagyományos észak-déli ellentét.
A tömeges bevándorlással a terrorveszély ott is megjelent, ahol hagyományosan ismeretlen volt. A becsület kultúrakomplexumának törvényszerű velejárója a terror. Vagy állami terror, vagy szélsőséges csoportok terrorja, így a „hagyományos” terrorizmus terén is van észak déli megosztottság. A leggyilkosabb terror, a semmilyen eszköztől vissza nem rettenő testvérharc a Balkánon folyt még a közelmúltban is. Az ősi harcos, becsület kultúrakomplexuma által átitatott balkáni kultúrát a kezdetektől robbanásveszélyessé tette az a tény hogy ott van a három nagy vallási hagyomány, a nyugati keresztény, a keleti keresztény és az iszlám találkozási pontja.
A kelet-nyugati megosztottság
Ennek a kommunizmusnál régebbi válfaját sem lehet még leírtnak tekinteni. Hiába kezdi elfelejteni Európa keresztény hagyományait, a muszlim-keresztény, valamint az Európán belüli észak-déli alapellentét mellett azt sem szabad elfelejteni, hogyan hat Európa nyugati- és a keleti kereszténység mentén való kulturális, gazdasági megosztottsága. Nem elhanyagolható ezen kívül a vallásosság fokozott növekedése kelet felé. Nem véletlen, hogy Bukarestben a még mindig elevenen élő középkori hagyományok alapján egy gigantikus katedrális építése az egyik legfontosabb befektetés. A vallásos megosztottság maga sem csak a múlt kérdése. Az ezer évig Magyarországhoz, tehát a nyugati keresztény kultúrkörhöz tartozott Erdélyben – gyakran olyan területeken, ahol az államvallásként kezelt ortodox egyháznak egyetlen híve sem élt soha – a vallási fanatizmus és az újkori nacionalizmus összefonódásának jegyében költik a többszörösét ortodox keresztény templomok építésére, mint iskolaépítésre.
Kelet-Európában nem ért még véget a középkor. Megjegyzendő, hogy egy globális antropológia szempontjából ebben semmi különös nincs. Ez a természetes fejlődés eredménye. Egyáltalán nem természetes viszont, hogy Nyugat-Európában a multikulturalizmus jegyében hozzák vissza a középkort. Ugyanakkor törvényszerű tényező az, hogy Kelet- és Közép-Európa egyes államaiban még javában zajlik az „egységes nemzetállam” újkori eszméjének megvalósítása. Ezt kihasználva sikerült a globális maffiabirodalomnak teljesen tönkretennie Ukrajnát.
Az európai kultúrájú népek konfliktusainak feloldása érdekében nyilván fontos a múlt lehető legmaradéktalanabb és elfogulatlanabb feltárása, hiszen a múlt – az ókortól a holokausztig – politikai hivatkozási alap napjainkig. Alapelvnek kéne tekintenünk legalább szűkebb környezetünkben, hogy a jövő nem lehet a nemzetiségi lét eltörlésére törő „egységes nemzetállamoké”. Ez a fogalom szintén a társadalmi mérnökösködés boszorkánykonyhájában született, és vált torzszülött valósággá. A francia forradalom óta az „egységes nemzetállam” eszméjét valló államok affajta mini birodalmat építenek, melyben a más ajkúak, más kultúrájúak által lakott vidékeket kezeli gyarmatként. Az EU eredetileg nemzetállamok szövetségeként indult, ahol biztosítva volt egyrészt a határok átjárhatósága, másrészt a szubszidialitás elve, de mára ebből semmi sem maradt.
Nem tudjuk, mit hoz a jövő, de egy működőképes államszövetség akkor is csak a nemzetállamok (de nem a homogenizált nemzetállamok!) szövetsége lehet. Boldog jövője csak az organikus közösségek, mindenekelőtt a kisebb egységekből horizontálisan szerveződő lokalitások és határokon átívelő kultúrák, kultúrnemzetek hálózatának, szövetségének lehet. Egy ilyen jellegű mellérendelő hierarchia, szövetség, biztonságot nyújthat mindenkinek, aki hajlandó az együttélés szabályait tiszteletben tartani. A fenti álom csak akkor teljesülhet, ha sikerül valamilyen fajta új államszövetséget létrehozni, amely megvédi határait, egyúttal működőképes központi hatalommal is rendelkezik. Ez nem feltétlenül az EU lehet, hiszen annak nyugati fele olyan idegen tömegekkel van tele, melyeket lehetetlen integrálni. Ezzel pedig eljutottunk a konfliktusok immár égetően sürgőssé váló másik alapkérdéséhez:
A nem európai kultúrájú becsület kultúrakomplexumához tartozó népek integrálása.
Ezt azért fogalmaztam ilyen körülményesen meg, mert egyes nem európai kultúrkörökből, például a Távol-Keletről érkezőkkel gyakorlatilag nincs konfliktus. Az ő kultúrájuk, mentalitásuk tökéletesen harmonizál az európaival. Ugyanakkor a becsület kultúrakomplexuma jelen van az őslakos dél-európai népeknél, kiknek jelenléte ugyan kezdetektől visszahúzza Európa fejlődését, de velük a keresztény kultúra keretein belül a kezdetektől kialakultak az együttélés formái.
Napjaink népvándorlása előtt két népcsoport volt az, amely a becsület kultúrakomplexumát képviselte, és csak részlegesen illeszkedett be az európai kultúrába. Közülük egyik a zsidóság, a másik a cigányság.
A zsidóság
A zsidó nép egyedi vallása révén már a hellenisztikus világban, majd a római birodalomban is szigorúan elkülönült környezetétől, és hátrányos pozíciójából különös tehetséggel mindig erényt tudott kovácsolni. A római korban kialakult státusát a zsidóság átvitte a keresztény Európába, melyet egyre jobban a befolyása alá vont előbb pénzügyileg, majd kulturálisan is. A kölcsönhatás egyúttal azt jelentette, hogy a zsidóság jelentős része elhagyta a becsület kultúrakomplexumát és vagy megtartotta az európai környezethez igazított vallását, vagy azt is elhagyta és asszimilálódott. A zsidóságnak ez a része az, amely ragyogó eredményeivel Európa kulturális és tudományos elitjébe illeszkedett be. Ugyanebbe a táborba tartoztak azok, akik Izrael államot megálmodták és felépítették.
A nyugati zsidóságnak egy másik része viszont megtartotta a becsület kultúrakomplexumát még akkor is, ha vallását elhagyta. Az európai kultúra elemeit pedig ennek alárendelve vette át és a becsület kultúrakomplexumának így kialakult speciális változatát a nyugati világ feletti uralom kiépítésére használja. Ennek jegyében alapították meg a globális maffiabirodalmat és a becsület kultúrakomplexumának keresztény származású képviselőivel összefogva formálják nemcsak Európát, de a világ nagy részét a gyűlölet kultúrakomplexuma jegyében. A holokauszt után igyekeztek a zsidóság asszimilációját visszájára fordítani, és a becsület kultúrakomplexumát elhagyó zsidóságot is befolyásuk alatt tartani.
A cigányság
A becsület kultúrakomplexumának másik nem európai eredetű képviselője a cigányság vallás szempontjából nem különült el környezetétől, de az a részük, amely évszázadokon át a török birodalom területén élt, megtartotta nem európai jellegét. A cigányságnak az a része, amely korán kikerült onnan, Európa belsejében egy-két évszázad alatt asszimilálódott, hasonult környezetéhez, de eközben akárcsak az északabbra került dél-európaiak, a becsület kultúrakomplexumát erősítették mindenhol. Egyes csoportjaik azonban időnként utánpótlást kaptak a Balkán felől, így sokáig fennmaradtak, miközben a társadalmi integráció, illetve az asszimiláció különböző fokán álló csoportokat alakítottak ki.
A múló, de nagyon erős politikai törésvonal
A múltban kialakult törésvonalak azonban mind eltörpülnek az Európa népeit megosztó legsúlyosabb ellentét mellett, amely a politikai táborok között feszül. A hagyományos bal és jobb szembenállás napjainkra értelmét vesztette. A most kialakuló törésvonal egyik oldalán a globális maffiabirodalom kiszolgálói és az őket támogató megtévesztett tömegek állnak. Ez a tábor ugyan a régi bal- és liberális oldal valamint a zöldek táborára épül, vagy inkább az ő maradványaiból áll, részben pedig a hozzájuk hasonult jobboldaliakból.
A másik oldalon a lokalitás legkülönbözőbb formáinak az öntudatos hívei találhatók, és többségük értelem szerűen a jobboldal szimpatizánsaiból áll. A krízis azonban oda vezet, hogy az utóbbi tábor fokozatosan növekedik és ezalatt a lokalitás legerősebb formája a nemzet válik a legfontosabb politikai tényezővé, de szerencsére már kevésbé az egységes nemzetállamra törő szélsőséges nacionalizmus formájában. A mostani magyarországi választások ezt a folyamatot erősítik, de ne bízzuk el magunkat. Európa nyugati felében, vagy Budapesten ahol a globális maffiabirodalom hatása erősebb, még a migránsveszély tudatosítása is nagyon csekély mértékben történt meg.
Pozitív kilátásokról azonban csak Közép-Európa keleti felében beszélhetünk. Velünk ellentétben, Németországban tragikusak a helyzet. Ott a globális maffiabirodalom hívei, katonái, például az antifák annyira erősök és gyűlöletük annyira ki van élezve a német nemzeti öntudattal szemben, hogy egy a miénkhez hasonló nemzeti fordulat szinte biztosan polgárháborúhoz vezetne. Ennek kimenetelébe pedig jobb nem belegondolni. Az új német kormány által megkezdett szigorítások, az új bevándorlók helyzetének várható rendezése munka illetve tanulás révén, illetve a beilleszkedésre nem hajlandók kiutasításával talán sikerül fokozatosan megindítani a változásokat. A jövő évi európai parlamenti választások után pedig reméljük, hogy a némethez hasonló változások indulhatnak be Európa szerte.
Hogyha sikerül elérnünk biztonságosabb, külső fenyegetésektől mentes időket, várhatóan ismét előtérbe kerülnek a lejegelt konfliktusok. Ezek kibeszélését, kezelését ajánlatos lenne minél hamarabb megkezdeni.
Eurábia és maradék Európa?
Bat Ye’or szerint a dzsihád célja már 1300 éve az, hogy a világ nem muszlim népeit szolgává tegyék, ahogyan azt már rég megtették Közel-Keleten. A világ kalifátus kiépítésének folyamatában Eurábia, vagyis az iszlám Európa 2050-re megvalósul. A most folyó invázió során Európába érkező tömegek kulturálisan közel sem egységesek, de egyértelmű, hogy köreikben domináns a becsület kultúrakomplexuma. Vallás szempontjából pedig az ezzel harmonizáló szunnita mohamedán vallás, a legerősebb rendszerező politikai elv pedig az iszlám fundamentalizmus. A hagyományos iszlámra rakodott nyugati gyűlölet kultúrakomplexuma jegyében született az iszlám állam, melynek katonái most afganisztáni és észak-afrikai bázisaik mellett kalifátusuk európai részét szervezik meg. Ez egy háború. Egy nagyon piszkos háború, melyben áldozatok az őslakók, de a bevándorló tömegek nagy része is az, hiszen egyértelmű, hogy a most kapott juttatások forrása előbb utóbb kimerül.
Forrás: FreieWelt
Nyugat-Európa iszlámosítása immár visszafordíthatatlannak látszik, kérdés csak az, hogy mi lesz az Európai-unió keleti felének sorsa? Minket is elárasztanak a muszlim bevándorlók, vagy nem? Az esetben, ha nem, egybe marad-e az EU vallási megoszlottsággal, vagy ketté fog szakadni, netán teljesen felbomlik?
Mivel hatalmas erők állnak a folyamat mögött, nem tudjuk mit hoz a jövő, nem tudjuk mi lesz ennek a háborúnak a kimenetele, de reméljük lesznek olyan területek, lesz olyan maradék Európa ahol még az őslakók határozzák meg a folyamatokat, mindenek előtt a határok lezárásával. Azonban még a határok lezárása és minden illegális bevándorló kiutasítása sem jelentené a folyamat végét.
A bevándorlók integrálásának korlátai
A maradék Európa azon részében ahol már jelen vannak bevándorlók, de még nem a bevándorlók integrálják, tüntetik el az őslakókat, legfontosabb feladat a kritikus tömeget el nem ért bevándorlók integrálása lesz. Ezen a téren követendő modellnek tekinthetők a Magyarországon a leszakadt cigány csoportok integrációjáért tett intézkedések. Vagyis az integráció megvalósításának legfontosabb eszköze az, hogy minden segély, juttatás valamely kötelezettség teljesítéséhez legyen kötve. Minden menekültnek biztosítani kell valamilyen közmunkát kötelező módon egybekötve nyelvtanítással, az európai kultúra és valamely mesterség oktatásával, vagy továbbtanulással és csak ennek fejében kapnának pénzt.
A jövő szempontjából a legfontosabb azonban a gyermekek oktatása. A becsület kultúrakomplexumához való tartozás a gyermek fejlődése során hat éves korban befejezett folyamat. E kor után visszafordíthatatlan. A becsület kultúrakomplexumának legyőzése tehát egyedül egy nagyon jól átgondolt és kőkemény következetességgel megvalósított óvodai és iskolai programmal lehetséges. Nyugat-Európában ennek pontosan az ellentéte van folyamatban: az őslakos gyermekeket is a mecsetekbe viszik, ott tanítják imádkozni őket. Az iszlám vallás elfogadása azonban nem viszi át az embereket automatikusan a becsület kultúrakomplexumába, amint az a volgai tatárok, kazakok és más északi mohamedán népek példája egyértelműen bizonyítja, viszont ezek a gyermekek már velük fognak szimpatizálni és megvan az esélye annak, hogy idővel tanítómestereikhez fognak hasonulni. Ez a forgatókönyv lényegében Michael Houllebeq regényének megvalósítását vetíti előre. Nyugat-Európa politikusai ezt a vegyes, északi és közel-keleti muszlim világ lehetőségeit kihasználva elvileg a becsület kultúrakomplexuma ellen is felvehetnék a harcot, de addig, amíg nem is tudnak, illetve nem akarnak tudni létéről sem, mennyi esély van erre? Eddig sem törődött senki az Európán belüli becsület kultúrakomplexumával.
A rendpárti állammodell
Visszatérve azokra, akik legalább mára már felismerték a veszélyt, az ellene való harcnak nyilván csak a kihágásokkal, normaszegéssel szembeni nulla tolerancia jegyében lenne értelme, ami a beilleszkedésre képtelenek azonnali kiutasításával járna. A megvalósításnak tehát mindenképp előfeltétele lenne a határozott erő felmutatása, ami a határok nélküli világ megteremtésére törő globális erőkkel való végleges szembefordulás esetén még Nyugat-Európában is megvalósítható lenne. E folyamat eredményeként a bevándorlók száma ott is töredékére zsugorodhatna, de a kevés itt maradó Európa hasznos polgárává válhatna. Tekintettel arra, hogy a bevándorlók döntő többsége a becsület kultúrakomplexumát képviseli, nagyon kicsi lehet azoknak az aránya, akik fennmaradnának a rostán. Nagyon valószínű, hogy sokkal több keresztény fekete-afrikai, mint mohamedán közel-keleti.
A fentiek végrehajtására azonban csak akkor lenne bármely országnak erkölcsi alapja, ha az összes állampolgárától megkövetelnénk ugyanazt a fegyelmet, amit a bevándorlóktól. Az igazság ugyanis az, hogy a becsület kultúrakomplexumának és politikai szélsőségeknek a jelenléte, az eltömegesedés, az erkölcsök lazulása már a bevándorlási hullám előtt az Unió lassú halálát vetítette előre. A terrorizmus eszkalálódásával és a menekülthullámmal tehát nem történt más, minthogy az eddigi negatív folyamatok a paroxizmusig fokozódtak. További létünknek tehát bármennyire is visszatetsző egyeseknek, a nagyon szigorú rendpártiság az ára.
Az EU keleti felének országai még a mai úton haladva is fenn tudnak maradni, de a kihágásokkal szembeni nagyobb intolerancia nélkül messzire nem jutnak. Nyugat-Európán viszont már csak a Szingapúri recept segíthetne, vagyis a demokratikus államberendezkedés mellett nulla tolerancia minden kihágással szemben. A jelenlegi út azonban egyértelműen afelé mutat, hogy Nyugat-Európában egy idő múlva a kőkemény közel-keleti mintájú diktatúra modellje valósul meg, vagy ami valószínűbb, egy bűnbandák uralta anarchia alakul ki tehetetlen korrupt bábkormányokkal.
Amint a szingapúri példa mutatja, a globális maffiabirodalom uralta fősodratú sajtó rágalmai és a politikusok többségének félelmei ellenére egy erős, rendpárti állam nem jelent szükségszerűen diktatúrát, de a kapcsolati rendszerek közül törvényszerűen a tekintély rangsorolás megerősödésével jár. A jelen feltételek mellett erre ugyanolyan égető szükség van, mint a másik, eddig csak említett kultúrakomplexum, a közösségi megosztás és az egyenlőségi összemérés erősítésére, és vele ellentétben a piaci árszámítás valamint a becsület és a gyűlölet kultúrakomplexumának maximális háttérbeszorítására. Mindezek megvalósítása esetén nyilván háttérbe szorulnának a globális maffiabirodalom birtokában álló bankok és multinacionális cégek, és megvalósítható lenne egy a természetet tisztelő, azt regeneráló emberi mértékű boldog társadalom.
Istenem! Hol állunk mi még ettől?
Mindez azonban a jelenlegi kilátások mellett csak álom. GDP helyett nemzeti boldogság csak Bhutánban van. Kérdés, hogy ők meddig bírják a nyomást. A globális maffiabirodalom gyengül ugyan, de még mindig nagyon erős, miközben nemcsak Kína, de Oroszország is erősödik. A maffiabirodalom belső köreinek ellentéteit megmutatta Trump megválasztása és Soros elmérgesülő viszonya a cionistákkal. A mostani folyamatokat azonban ez nemigen zavarja meg. A barna bőrű Európa megvalósulását Coudenhove-Kalergi még hosszú spontán folyamatnak képzelte el. Thomas Barnett azonban ezt már a globalizmus kiterjesztésére, a világállam megteremtésére szolgáló fegyvernek tekintette. A lényeg pedig az, hogy a Popper féle nyílt társadalom eszméjével összekapcsolva ez totális Európa ellenes háborúvá vált, a maffiabirodalmat pedig gyengülése egyre idegesebbé, kiszámíthatatlanabbá teszi.
A bizonytalanságból fakadó veszélyforrás miatt még jobban oda kell figyelni a birodalom legfőbb geopolitikai doktrináira. Az Oroszországgal szembeni hisztéria egyértelművé teszi, hogy a Trianoni békediktátum óta folyamatosan érvényben van a MacKinder doktrína, miszerint a világ ura csak az lehet, aki uralja a világ szívterületét, vagyis lényegében Oroszországot, melyhez az út a peremterületek belső gyűrűjén, tehát többek közt Kelet-Európán keresztül vezet. Amint Ukrajna esete mutatja, ezt a mai napig halálos komolyan veszik. Az Iránnal szembeni háborús hisztéria pedig azt tanúsítja, hogy a Mackinder doktrína az amerikai héják fejében elválaszthatatlanul összefonódik Izrael állam védelmével. Azok a politikusok akik útjukban állnak akár az életükkel is fizethetnek. E bajok halmazát tetézi, hogy a globális maffiabirodalomnak és a nemzeti Amerikának egyaránt érdeke Európa és Oroszország párhuzamos gyengítése a legkülönbözőbb hazug ürügyek alatt embargókkal azért, hogy gazdaságilag ne tudjanak egybekapcsolódni.
Csak hintapolitikát ne!
Ma is sokat tanulhatunk tehát a birodalmak közt morzsolódó Erdély halálos hintapolitikájából, vagy az1848-as forradalomból, de akár 1956-ból is. Amikor az erdélyi fejedelmek közöl valamelyik Habsburg szövetséget keresett, valós uraik a szultánok azonnal nyakukra küldték a tatár hadakat. Eme büntető hadjáratok eredményeként pusztult ki Erdély lakosságának többsége és így tudtak helyükbe betelepülni a románok. 1848-ban pedig, ha a trónfosztás helyett megelégedtünk volna egy József nádor uralma alatt elkülönülő Magyar Királysággal, akkor talán jobb pozícióba kerültünk volna, mint a kiegyezés után. Kossuth és társai azonban szemben Széchenyivel már a globális maffiabirodalom és a gyűlölet kultúrakomplexumának hatása alatt álltak. 1956-ban pedig 1848-hoz hasonlóan a legtisztább hazafias érzelmek is e hatások alatt működtek.
1956 után napjaink paradoxona, hogy minden politikai irányzat ugyanarra a 48-as hagyományra épít mint ahogyan Franciaországban a francia forradalom a politika „szent Grálja”. A magyarországi jobboldal azonban a gyűlölet kultúrakomplexumát levetve már rég Széchenyi nyomdokain jár, míg a baloldali ellenzék Kun Béla hagyatékára cserélte Kossuthét azzal a különbséggel, hogy a Szovjet Unió helyett most a globális maffiabirodalom lelkes és feltétel nélküli kiszolgálója. A birodalommal szembeni ellenállás most teljes mértékben a kormánypártok kezében van. A hasonlatok ellenére azonban ez nem Dávid és Góliát küzdelme. Ezt nem lehet egy parittyagolyóval elintézni. Helyzetünk most is ugyanolyan mint az Erdélyi Fejedelemség korában volt.
Most is ugyanaz a lényeg: a meglévő szövetségest nem szabad elárulni, de még a minket katonai erővel sakkban tartó birodalommal sem szabad nyíltan szembefordulni. Vagyis eszünkbe ne jusson kilépni az Unióból, vagy a NATO-ból. Ha netán Oroszországgal szövetkeznénk titokban, akkor még lengyel testvéreinket is magunkra haragítanánk. Ugyanakkor az USA csicskásaivá sem szabad válunk, mint Románia, hanem tovább kell haladnunk az Unión belül saját visegrádi, tehát mindaddig kelet-közép-európai (és nem közép-kelet-európai) utunkon okosan feszegetve a határainkat, hogy ebből teljes közép-európai legyen. Politikusain java mindezzel nyilván tisztában van, de a laikusok számára talán nem árt ezeket az összefüggéseket megemlíteni.
Nemzeti egység és függetlenség
Mondhatni ez a kettő az, ami nincs, pedig nagyon kéne. Első pillantásra lehet, hogy nem egyértelmű, de a nemzeti egység és a függetlenség szorosan összefügg egymással. Hogyha megnézzük milyen törésvonalak mentén állnak szemben a magyar nép egyes csoportjai, már érthetővé válik az összefüggés.
A legfőbb politikai törésvonal
A magyar nép, számtalan más néphez hasonlóan annak alapján bomlik két táborra, hogy tagjai közül ki mennyire áll a globális maffiabirodalom hatása alatt. Az organikus társadalmi viszonyok hívei lényegében az isten, haza, család hármasát fogadják el még akkor is, ha nem vallásosak és az isten fogalmát a természettel, az univerzális törvényekkel helyettesítik be. Azon kívül a lokalitásnak a globális érdekek elé való helyezése sokak számára akkor is fontos, ha nincs nemzeti elkötelezettségük. A globális maffiabirodalom bűvkörébe kerültek viszont egyre jobban elidegenednek ettől a hierarchiától, számukra az egyén áll a középpontban. E tábor tagjai az elidegenedés fokától függően helyezkednek el azon a skálán, amely az isten, haza, család hármasának sorban való elvetésétől a nemek kettősségének a megsemmisítése felé halad, hogy az új ideológia mennyire hatott rájuk.
Az igazi választóvonal azonban az ellenségkép. A különböző népek esetében ez nyilván eltérő lehet, de Magyarországon az első csoport szerint országát a globális erők fenyegetik, míg a másik szerint az országon belüli kiskirályok, oligarchák, kizsákmányolók a legfőbb ellenségek, és a globális maffiabirodalommal kapcsolatos információk csak összeesküvés elméletek. Az internacionalista tábor legfőbb fegyvere a gyűlöletkeltés, melynek szerves része, hogy ellenfeleit vádolja ezzel.
Ez a hozzáállás törvényszerű, hiszen a becsület kultúrakomplexumának és származékainak így a gyűlölet kultúrakomplexumának, a piaci árszámítást alkalmazó szervezeteknek és magának a maffiabirodalomnak is állandó kísérője a terror valamely durvább, vagy kifinomultabb változata. Napjainkban ennek a terrornak a legfőbb eszköze a fent leírt, a belső hatalmakra “oligarchákra” irányuló gyűlöletkeltés, amellyel a létező összes államalakulatot igyekszik fellazítani, az összes társadalmat atomizálni, hogy minden politikai pozíciót a globális maffiabirodalom helytartói foglalhassanak el. Az “oligarchák” és a “korrupció” iránti frontális támadás történelmileg annak a folyamatnak a része, mely során előbb az koronás főket, feudális urakat és az egyházat támadták és köztársaságot, nemzetállamot követeltek, majd magát a nemzetet, az államot és ezzel párhuzamosan a családot igyekeznek lebontani, határok és struktúrák nélküli világállam teremtése céljából.
Az új ideológiát gyártó társadalmi mérnökök a nyílt társadalom megvalósítására irányuló migrációval azonban túllőttek a célon, azzal még a globális maffiabirodalomnak közvetlenül el nem kötelezett tömegeket, illetve az organikus társadalmi modelltől még csak félig elidegenedetteket is a nemzeti táborba terelik, mert e személyek biztonságukért cserében hajlandók elviselni „tolvaj oligarcháikat” is. A nemzeti táborba kerülve viszont van rá remény, hogy lassan felismerik a valós helyzetet.
A nemzeti szuverenitás és függetlenség kérdése
Az EU-ba lépéssel Magyarország feladta függetlenségének egy részét, ami önmagában nem lenne baj. Azonban a fentiek ismeretében nyilván nem kérdés, hogy az EU nem egy független politikai entitás. A világot uraló pénzügyi és gazdasági szervezetek a tekintély rangsorolás alapján működnek, egymáshoz való viszonyukat pedig a piaci árszámítás alapján rendezik. A piaci árszámítás legfőbb célja viszont a profitmaximalizálás, minek érdekében a társadalmi felelősségvállalás és az adófizetés alól maximális mértékben kivonják magukat. A liberális ideológia által fetisizált piaci árszámítás az egyenlőtlen felek között az erősebb dominanciájához, a gyengébb kliensi helyzetbe kerüléséhez vezet. Ezáltal a nemzetközi pénzintézetek, multinacionális vállalatok és államok egymáshoz való viszonyában is tekintélyrangsorolási kapcsolati rendszer alakult ki. Eme formációk közül a nyugati világban egyértelműen a pénzintézetek és az általuk birtokolt multinacionális cégek a legerősebbek, az EU és a tagállamok viszont egyre lejjebb kerülnek a rangsorban.
A függetlenség legfőbb záloga tehát mindenekelőtt a valóban független pénzrendszer és a nemzeti tulajdonú gazdaság megerősödése lenne. Mindaddig azonban, amíg a globális maffiabirodalom uralja a világ eme részét, amelyben élünk, vagyis mindaddig, amíg a Fed korlátlanul nyomhat pénzt, az eurót és a forintot is felügyelő Európai Központi Bank viszont a dollár alá van rendelve, nem beszélhetünk függetlenségről. Tökéletesen igaza volt Garfield elnöknek abban, hogy aki az USA pénzmennyiségét irányítja, az minden iparág és a kereskedelem abszolút ura. A Fed a karmester, ő határozza meg a pénzmennyiséget, tehát magában az USA-ban is a Fed mögött álló valós személyek a szuverének, nem pedig az amerikai nép. A nyugati világ államainak jegybankjai pedig elvileg függetlenek az illető ország kormányától, de nem függetlenek a Fed-től. Ezek szerint az EU-ban is a Fed mögött álló néhány személy, család a szuverén! Az amerikai jegybank szoros kapcsolatban áll a legnagyobb amerikai bankok hálózatával, melyek tulajdonosai közösek. A fenti bankok közül is kiemelkedik a Goldman Sachs azáltal, hogy a globális maffiabirodalom érdekeinek képviselői onnan kerülnek át legtöbben a politikai életbe.
Elsődleges érdekünk tehát a függetlenség kivívása. A magyar jegybank rendkívül hátrányos helyzetből indulva bravúros lépésekkel bekerült a kedvezőbb helyzetű, aránylag nagy mozgástérrel rendelkező európai jegybankok közé. A valóban független pénz nyomására a jelenlegi struktúrák keretei között azonban semmi remény sincs; a jelenlegi struktúrák gyökerei nagyon mélyek, kitépni nem lehet őket. A globális maffiabirodalom vehemensen védi pozícióit, semmi jele a kompromisszumkészségének. Nem látszik lehetőség arra, hogy nyílt tárgyalásokat követelhetnénk ki, és olyan alkut köthetnénk, amelyben mindegyik fél nyer, pedig talán nekik is ez lenne az érdekük. Az eddigi rendszer ugyanis csődbe jutott. Ez az út egyértelműen az EU-nak az USA-tól és mindkettőnek a távol-keleti világtól való végleges lemaradásához vezet, amely lemaradás a dollár tulajdonosainak sem lehet az érdeke, hiszen ők is egyre inkább háttérbe szorulnak Távol-Kelet mögött. Úgy tűnik azonban, hogy a globális maffiabirodalom kényszerpályán mozog. Oly mértékben gyakorolta be a válságkeltés (pénzügyi válság, háború, stb), kölcsönnyújtás, majd ennek fejében az uzsorakamat mellett privatizáció révén való harácsolást és számtalan más módszerrel való gyors vagyonszerzést, hogy ez a folyamat piramisjátékká vált, nem tudja abbahagyni amíg össze nem omlik. Sajnos nem tudhatjuk összeomlásakor mit nem temet maga alá.
Számunkra az egyetlen járható út valószínűleg az, hogy a birodalom gyengülését kihasználva egyre erősödünk anélkül, hogy Európán kívüli hatalmaknak köteleznénk el magunkat, mígnem eljön a napja a valódi függetlenségnek.
A társadalmi mérnökösködés
A társadalmi mérnökösködés kezdetei
A társadalmak folyamatos átalakulásban vannak (amit fejlődésnek nevezni nem mindig lehet). Az átalakulásokat érdekek, jó és rossz szándékok befolyásolják folyamatosan. A folyamatokat jóindulattal kezelő politikusok odafigyelnek a nép akaratára, érvényesülni hagyják a tömegek bölcsességét. A francia forradalom óta azonban több iszonyatosan véres kísérlet történt arra, hogy gyökeresen új világot teremtsenek társadalmi mérnökösködés útján. Ezek közül egyértelműen a kommunizmus megvalósítására tett kísérlet volt a legvéresebb, a legújabb pedig a nyílt társadalom, a „világfalu” megteremtésére tett kísérlet, amely eleve kudarcra van ítélve, de arra már eddig is elég volt, hogy tönkretegye Nyugat-Európát.
A szabadság, a biztonság, a jólét záloga nem csak nálunk, de például a Közel-Keleten is csak olyan belső fejlődés révén létrejött organikus társadalom, állam lehet, melyet nagyon rövid idő alatt meg lehet ölni, de felnövekedéséhez hosszú idő kell, már ha egyáltalán megszületik. Igen: megfogan és megszületik, mert mesterséges úton létrehozni nem lehet. Erőszakkal csak bitang államot lehet teremteni, olyan torzszülöttet, amely gyilkos indulattal fordul szembe szüleivel.
A társadalmi mérnökösködés korai jelképe.
A társadalmi mérnökösködés jelensége egyértelműen összefügg a globális maffiabirodalommal, de kapcsolatuk sokrétű. A francia forradalommal kezdődő antifeudális forradalmak sorozata, köztük a mi 1848-as forradalmunk, titkos társaságokon keresztül egyértelműen a globális maffiabirodalom támogatását élvezte. Időnként azonban e forradalmak is keresztezték a globális pénzvilág érdekeit, gondoljunk a “Kossuth-bankóra”, mint független pénz kibocsátására. A marxizmus, majd a megvalósuló sztálinizmus és szocializmus már a globális maffiabirodalom ellen irányult, de a pénzvilág az eme államokkal való kapcsolatokból is óriási hasznot húzott, a rendszerváltással pedig még többet. Az utóbbi időben azonban egyre jobban háttérbe szorul a dollár alapú globális maffiabirodalom. Legnagyobb csapás éppen az utóbbi napokban érte, azáltal, hogy Kína áttért a jüanalapú olajelszámolásra.
A viszonyok összezavarodása
A nemzeti szocializmus esete bonyolultabb, mert az egyrészt a kommunizmus, másrészt a globális maffiabirodalom ellen irányult. Ez esetben nem is beszélhetünk igazi társadalmi mérnökösködésről. Az első világháború után ugyanis az állam hatalmának kiterjesztése, újraértékelése, a média propaganda célokra való használatának maximális kihasználása spontán reformok útján világszerte megvalósult. A bűnbakképzéssel összekötött népirtás sem új jelenség. Világtörténelmi jelentősége első sorban abból adódik, hogy a globális maffiabirodalommal érzelmileg összefonódott, az általa érzelmileg zsarolt zsidóság ellen irányult a nácizmus.
A nácizmus bukása után a nyugati világban a frankfurti iskola lett hangadó. A neomarxistaként induló gondolkodók végső soron szembefordultak nemcsak a kapitalizmussal és a fogyasztói társadalommal, de a sztálinista gyakorlattal is. Ugyanakkor szemükben a vörös posztó a természetes úton kialakult organikus társadalmi modellek maradtak. Nihilizmusuk pedig pont ez által a kapitalizmus, a fogyasztói társadalom győzelmét, a globális maffiabirodalom végső diadalútját készítette elő.
A diadalútjukkal szembeni ellenállás vezetett el a World Trade Center elleni merénylethez, amely a szó szoros értelmében szíven találta a globális maffiabirodalmat, melynek diadalmenete ezáltal megszakadt. E merénylet a civilek megdöbbenése és gyásza mögött a háttérben iszonyatos indulatokat váltott ki. Ennek eredményeként szabad utat kaptak a legagresszívebb imperialista erők, az amerikai héják. Az Izrael állam érdekeivel egyeztetett bosszúhadjáratuk robbanásig fokozta az arab világon belüli feszültségeket. Ez adott lehetőséget egy újabb társadalmi mérnökösködési kísérletre, melyet immár kézi vezérléssel maga a vesztét érző globális maffiabirodalom irányított. A média orwelli uszítása mellett titkosszolgálati módszerekkel és civil társaságok mögé bújva indult meg előbb az organikus társadalmak, köztük a diktatorikus rendszerű arab államok és a demokrácia útján egyre inkább önmagukra találó volt szocialista államok elleni frontális támadás.
Az elkeseredett utóharc
Ezt követően jutottak el a frankfurti iskola elveiből fogant nyílt társadalom Soros György által irányított megvalósítási kísérletéhez. Ez a kísérlet azonban egyértelműen megosztja a globális maffiabirodalom belső köreit. Mára már egyértelmű a legelfogultabbak számára is, hogy az Európára csődített tömegek nem jelentenek olcsó munkaerőt, hosszabb távon pedig a nyugat-európai államok tönkretétele pénzügyileg hatalmas vesztességet jelent. A nyugat-európai nemzetek végveszélybe sodrásával politikailag is csak a globális maffiabirodalom támogatóit éri a legnagyobb vesztesség, hiszen nyilvánvaló, hogy a betelepülők csak addig támogatják az őket behozó balliberális erőket, amíg meg nem erősödnek, azután az a szándékuk, hogy elsöpörjék őket. Céljuk nem a globális maffiabirodalom támogatása, hanem az új, több kontinensre kiterjedő iszlám kalifátus létrehozása. Ez a harc azonban még nem ért véget, a neheze még hátra van, azonban legalább Közép-Európa keleti felében reméljük, hogy javunkra dől el.
A jó szándékú értelmiségieknek pedig az a legfőbb feladata, hogy kihúzzák a nyugati áfium méregfogát. Szembe a francia forradalom és a frankfurti iskola utóharcosaival tegyünk meg mindent azért, hogy a múltat nemhogy elfelejtsük, de minél jobban megismerjük, elősegítve sebeink begyógyulását, és az organikus világ folyamatosságát. Elsőrendű feladat lenne a társadalom jobb megismerése és egy új közgazdasági szemlélet megalkotására a kultúrakomplexumok további tanulmányozása.
A nyugati áfium ellen való orvosság
A nyugati áfium
Formálisan szabad Magyarország, de napjainkban ugyanúgy küzdenünk kell szabadságunkért, mint Zrínyi Miklós korában. Akkor a török áfium, vagyis ópium, gyilkos kábítószer jelentette számunkra a legnagyobb veszélyt, napjainkban viszont a sokkal rafináltabb nyugati áfium.
Hogyha a török időkben, vagy a tatárjáráskor elárultuk volna nyugati keresztény szövetségeseinket, valószínűleg ma is a térség legnépesebb nemzete lennénk, de ki tudja milyen kultúrával. Így viszont kis néppé zsugorodtunk, területünk java részét más népek foglalták el, de megőriztük a közép-európai kultúrkörhöz és a nyugati kereszténységhez való tartozásunkat. Most azért harcolunk, hogy e maradékot megtarthassuk, tehát a tét sokkal nagyobb, mint Zrínyi korában, vagyis a nyugati áfium sokkal veszélyesebb, mint a török volt.
És mi az orvosság a nyugati áfium ellen? A válasz nagyon egyszerű: a közép-európai kultúra és saját magyar hagyományaink. Zrínyi öröksége. Ébredjünk öntudatra! Vegyük már észre, hogy nem a nyugat-európai, hanem a közép-európai kultúra tette naggyá Európát! Nyugat-Európa sorsa születésétől fogva meg volt pecsételve. Korai hiányosságai előrevetítették bukását.
Hol siklott ki Európa?
Ott, hogy a Római Birodalom összeomlása után tökéletlen módon vette át a hunok és más népek által idehozott életképes keleti állammodellt. Ez a modell, a hozzá tartozó kultúrával együtt az Árpád-kori Magyarországon még működött és máig maradt annyi belőle, hogy életben tud tartani bennünket. Jellemzője volt az erős központi hatalom és az önkormányzatiságok, autonómiák együttese. A két, mai szemmel nézve ellentétesnek tűnő szervezeti forma együttműködése a kötelességek és jogok pontos meghatározása miatt volt lehetséges. A Karoling-birodalom elég közel állt ugyan e modellhez, de felbomlása után nem alakultak ki többé jól körülhatárolt, erős központi hatalommal rendelkező államok.
A rendi társadalom gúnyrajza. (Forrás: Wikipédia)
A legnagyobb baj az volt, hogy megszűnt a központosított pénzkibocsátás és adórendszer. Mindennek az oka egyértelműen az, hogy a Karoling-birodalomba már beépült az a bomba, amely később romlásba vitte Nyugatot. Ez a bomba pedig a rendi társadalom volt. Ez volt a nyugati áfium szülőanyja, atyja pedig a rendi társadalmat romba döntő permanens forradalmi eszme, amely a francia forradalom idején bontakozott ki.
Mindez azonban még mindig csak a keret. A Nyugati világban a pénzügyek kiengedése az állam kezéből több mint hiba! Az már bűn! A feudális világban a szuverén elvileg az uralkodó volt, azonban mivel a pénzügyeket egyre inkább átadta bankoknak, magánszemélyeknek, fokozatosan azok bábja lett. Így a szuverenitás a pénzemberek kezébe csúszott át! Ez az igazi nyugati áfium!
A francia forradalom gúnyrajza. (forrás: Wikipédia)
A nyugati államok szuverenitásának elvesztése egyúttal a becsület kultúrakomplexumának előretörését jelentette, minek eredményeként a francia forradalom idején teljesen kiforrott formában kezdi meg ámokfutását a gyűlölet kultúrakomplexuma. Ezzel a nyugati áfium halálos méreggé válásához már csak arra volt szükség, hogy a leggátlástalanabb pénzemberek igazi maffiabirodalmat alakítsanak ki, és a nyugati emberek testét, lelkét és szellemét igába fogva törjenek világuralomra.
A globális maffiabirodalom
Közép-Európában a tudományos és technikai fejlődés mindig megőrzött bizonyos függetlenséget, Nyugat-Európában viszont a gyarmatosításból hihetetlen hasznot húzó pénzembereknek sikerült ezt is uralmuk alá hajtaniuk. A középkorban még az olasz bankároké volt a vezető szerep, azonban idővel átvették tőlük a vezetést a zsidó bankárok, akik a pénzügyi manipulációkhoz sokkal jobban értettek, ráadásul a büszkeség kultúrakomplexumának belsőbb területéről érkeztek, tehát sokkal gátlástalanabbak voltak. A vezető szerepet köztük a Rothschild család vette át (Drábik: A rejtőzködő világbirodalom). A család egyes tagjai szellemileg nyilván nyugativá váltak, de a köréjük szerveződő birodalom azóta is őrzi maffia jellegét. Mi ennek a lényege? Ugyan az, ami az olasz maffiáé: az összes bebörtönzött olasz maffiózó kitart amellett, hogy maffia tulajdonképpen nem létezik. Az csak egy legenda. A globális maffiabirodalom is tagadja létét a mai napig.
Céljaik, vagyis a minél nagyobb profit elérésére a globális maffiabirodalom urai egyre nagyobb mértékben támaszkodtak a Nyugat-Európában is fellendülő tudományokra és az ott kibontakozó ipari forradalomra. A tudományok és a technika tőke által felfűtött robbanásszerű fejlődése hihetetlen eredményekhez vezetett, de ez nagymértékben hozzájárult a huszadik század önpusztító háborúihoz, melyek után elemi erővel tört felszínre a gyűlölet kultúrakomplexuma. A gyűlölet kultúrája beindította a kontraszelekciót. A gyűlölet magas fokát jelző rasszizmus és “fasizmus” után a dekadens kontrarasszizmus és kontrafasizmus szakaszában megindult a nyugati társadalmak végleges felbomlása (lásd az előző írást). A kommunizmus bűneivel ugyanakkor a mai napig nem nézett szembe a nyugati világ. Nem alakult ki egy “kontrakommunizmus”, ami egyértelműen jelzi, hogy a kommunizmus – mint a francia forradalom egyenes ágú folytatója – édes gyermeke a világ urainak, tehát a mai napig a nyugati áfium része.
A globális maffriabirodalom hanyatlása
Míg a maffiajellegű hatalmaknak alapvető vonása a rejtőzködés, titkolózás, hazugság, a közép-európai szellemiség fegyvere a nyíltság, igazmondás. A kontraszelekció fázisába lépett rejtőzködő hatalom egyik képviselője Soros György feladta az addigi gyakorlatot, kezdetektől vállalta a nyilvánosságot. Ez annak ellenére történt, hogy ízig vérig a becsület kultúrakomplexuma jegyében működik, de úgy tűnik ragadt rá valami a magyar mentalitásból. Annak ellenére vállalta a nyilvánosságot, hogy névtelenül, másokhoz hasonlóan pénzintézetek és alapítványok mögé bújva is érvényesíthette volna akaratát. Láthatóvá válásával nagy szolgálatot tett nekünk a nyugati áfium elleni harcunkhoz. Nélküle vajmi keveset tudhatnánk a mögötte lévő belső körök feszültségeiről, például a neoliberálisok és a cionisták ellentéteiről. Soros a látszat ellenére nem egy igazán meghatározó személyiség köreiben, azonban egyértelműen jelzi, hogy a hatalmas gépezet már rég nem működik zökkenőmentesen.
A látható ellentétek azonban nem tehetnek bennünket bizakodóvá. intő jel például, hogy a belső ellentétek ellenére a világra árnyékot vető amerikai héjákat a neoliberálisok és a cionisták egyaránt támogatják. Csak magunkban bízhatunk tehát. A világ bármely részén élő magánszemélyek és nagyhatalmaktól független intézmények szimpátiáját, segítségét szívesen fogadjuk, de az EU-n kívüli hatalmak segítségéről mondjunk le mert akárcsak Zrínyi korában, idegen felszabadító ma is csak újabb hódítót jelentene. Egyedül közép-európai sorstársainkat tekinthetjük igazi szövetségesünknek annak ellenére, hogy velük is vannak konfliktusaink. Erről azonban majd egy következő alkalommal szeretnék írni.
Legyőzheti-e a gyűlölet kultúrakomplexuma a szeretet vallását?
A gyűlölet kultúrakomplexuma kifejezés nyilván idegenként hangzik, de szellemi szféránknak egy globális antropológiai modell alapján való kiértékelése során sok más szokatlan kifejezést vagyok kénytelen használni, mert megpróbálom megtalálni az elbeszélésmódját a számunkra legfontosabb dolgoknak, de kezdjük talán az elején.
A szeretet vallásának meggyengítése
Évszázadok óta másról sem hallunk, csak a haladásról. Haladunk, de merre? A haladás szülőföldje Nyugat-Európa addig haladt, hogy egy a fizikusoktól kölcsönzött kifejezéssel élve a szingularitás állapotába jutott. A Nyugat immár nem a világ közepe, még Amerikától Ausztráliáig az összes gyermekével együtt sem. Periférikus területei túlélik ugyan a válságot, de Nyugat-Európa többé nem az ami volt, mert addig haladt, mígnem csatlakozott a közel-keleti és afrikai válságzónákhoz. A középpontba visszakerült Kína, vagyis a Nyugat pár évszázados tündöklése és ámokfutása után visszaállt a világ régi rendje. Kína visszatért tehát az igazi járható útra, Európa pedig túlhaladottá vált.
Ez Merseburg. Ilyen lesz egész Európa? (Jornalisten Watch és Lovas István alapján)
A haladás prófétái által Nyugat-Európára zúdított muszlim tömegek viszont ebben a haladásban le vannak maradva, ők még ott tartanak, hogy a haladók által földbe taposott kereszténység ellen harcolnak. Ne csodálkozzunk ezen. Nemcsak ők, de még sokan mások sem tudják, hogy a vallási vonatkozás csak egy felszín. A lényeg sokkal mélyebben van. A kultúrák és a pszichológia kapcsolatával foglalkozó kutatók számára világos, de a legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy a Közel-Kelet és Európa közti alapvető különbségek sokkal régebbiek, mint a vallásbeliek.
A gyűlölet kultúrakomplexuma
Sokak számára világos már, hogy a kultúrák közötti különbségeket tagadó politikai korrektség idealizmus, sőt a nagybetűs valósággal szembesítve immár idiotizmusnak minősíthető. A legtöbben viszont még nem értik, hogy az emberek, népességek közötti különbségek rasszista és agresszív nacionalista megközelítése, vagy maga a nácizmus, amit Sztálin után szabadon fasizmus címen általánosítanak, ugyanúgy a verseny alapú gyűlölet kultúrakomplexumának a terméke, és a mai posztnacionalizmus, politikai korrektség cím mögött kontrarasszista és kontrafasiszta kurzus alakult ki. Kontra, vagyis ellen-rasszizmus és ellen-“fasizmus”, más szóval újabb rasszizmus és “fasizmus”. A fenti szokatlan kifejezéseket szociálpszichológiai szempontok alapján vezettem be, de a kérdést sokkal profánabb módon is meg lehet közelíteni.
A régi angol vicc szerint Mary a tó partján feji a tehenet. A tó tükrében mindez fordítva látszik. Modern korunk összes zsarnokának ugyanez a logikája. A valóságot egy-egy bukfenccel kicsavarva (a tehén feji Maryt), saját bűneiket ellenfeleikre vetítik, az így kialakult torz tükörképet mutogatva terrorizálják megzavart alattvalóikat. Napjaink szomorú valósága, hogy Nyugat a keresztény hitében meggyengült, a szeretet vallása elhalványult az uszító gyűlölet hatására. Ezzel szemben a hitében fanatizálódó muszlim világ harcát Nyugat gyűlölködő urai támogatják. E két szemben álló világ harcát részben közös múltja ismerete nélkül nem érthetjük meg.
A négy alapvető kultúrakomplexum
A szociálpszichológiát érthető módon nem szeretik a ma uralkodó körök, így a mai viszonyokat tudtommal nem írták még le, de az eddigi kutatási eredmények ismertetése megér néhány bekezdést. A számtalan, egymást kiegészítő leírási mód közül a szemléletesség céljából emeltük ki azt, amely négy alapvető kultúrakomplexum alapján szinte a teljes világot le tudja írni. Ezek a kultúrakomplexumok a következők: a közösségi megosztás (Communal Sharing), a tekintély rangsorolás (Authority Ranking), egyenlőségi összemérés (Equality Matching), és a piaci árszámítás (Market Pricing) Allan Fiske alapján.
Nyugati világunkban szorosan összefonódva a gyűlölet verseny alapú kultúrakomplexumával a piaci árszámítás került uralomra, ami a multinacionális cégeknek nagyon kedvező, de Európa lakói számára kevésbé. Talán nem véletlen, hogy a nálunk sokkal gyorsabban fejlődő Távol-Keleten viszont az a tekintély rangsorolásnak nevezett kapcsolati rendszer uralkodik, amelyet Nyugaton a legnegatívabbnak ítélnek meg. Teszik ezt annak ellenére, hogy a legsikeresebb vállalatok belső felépítése a tekintély rangsorolásra épül, viszont a közgazdászok nyomán a politikusok többsége által is preferált piaci árszámítás bizonyított módon a társadalom gyors lebomlásához vezet. Lásd Marewell és Ames immár klasszikus tanulmányát: Economists free ride, does anyone else? Journal of Public Economics, 1981, 15, 295-374.
A becsület kultúrakomplexuma
Az Európával elementáris erővel ütköző, nálunk sokkal komolyabb problémákkal küszködő közel-keleti világ azonban nem írható le csupán a fent említett négy kultúrakomplexummal. Közel-Kelet hagyományos, de napjainkig meghatározó közösségi alapja az úgynevezett becsület kultúrakomplexuma, melynek megismerése talán a legfontosabb az emberiség alapproblémáinak megértése szempontjából. A teljes tudatlanságot mutatja, hogy a sajtóban is csak a női családtagok ellen elkövetett „becsületgyilkosságokkal” kapcsolatban hallhatunk vele kapcsolatban. Akkor is csak olyan kontextusban, mintha az a mindenhol előforduló családon belüli erőszak egyik példája lenne.
A valóság az, hogy ennél sokkal, de sokkal többről van szó. A becsület kultúrakomplexuma mai napig meghatározó Észak-Afrikától és Közel-Kelettől Észak-Indiáig, de jelen van Latin-Amerikában, az USA déli államaiban ugyanúgy, mint Dél-Európában. A peremvidékeken természetesen nincs már minden jellemzőjük meg, de Közel-Keleten korántsem avult még el. Nyilvánvaló, hogy Közel-keleten is számtalan ember van, aki nem a becsület kultúrakomplexumának jegyében él, de a gyakorlat azt mutatja, hogy alapjaiban ez határozza meg az Európára zúduló emberek többségének viselkedését. A tisztánlátás érdekében hallgassuk meg, mit mond erről a kultúrakomplexumról a szakirodalom:
„A becsület: a kultúrakomplexum egy példája
- KM- (közösségi megosztás) kötelékekkel jellemezhető (gyakran nagyon apró) apai ági rokonsági közösségek.
- Férfiúi autonómia és szabadság a mások akaratának kényszerítő ereje alól – sőt valójában ezekkel való szembeszegülés.
- A hírnév és a sértések iránti szélsőséges érzékenység: a személy vagy csoport becsülete, hírneve vagy szégyene szinte egy azzal, hogy a személyt vagy csoportot hogyan ítéli meg a közönség – különösen pedig az, hogy más emberek mit mondanak a nyilvánosság előtt.
- Agresszív, gyakran erőszakos viszony a szűk rokonságon belüliekkel: mindenki más iránti bizalmatlanság, preferencia dolgok erőszakos vagy önkéntes elvételére, a morális kötelezettségek nagyon kis fokú érzete, kivéve rokonok, atyafiak, üzletfelek és vendégek irányában.
- A vendéglátásból megkövetelt vendégszeretet és a vendéglátó-vendég közötti különleges kötelékek iránti abszolút felelősségérzet.
- A nők védtelensége, szexuális vágyaik és a saját szexualitásuk miatt érzett szégyen, aggódás (ezért gyakran megkövetelik a nőktől, hogy fátyolozzák le magukat, vagy ne járjanak el otthonról, és/vagy eltávolítják, illetve összekapcsozzák a klitoriszukat).
- A nők szexuális normaszegései vagy egyáltalán ennek gyanúja miatt érzett kollektív szégyen az apák, testvérek, fiak és férjek részéről, különösen, ha a rokonság nem tudja ezt megtorolni.
- A becsületüket veszített férfiak szégyenérzete és védtelenségük a pletykával és kigúnyolással szemben, valamint a társas interakcióból való kiközösítésük.
- A férfiak házasság előtti és házasságon kívüli nemi kapcsolatainak elfogadására irányuló tendencia, egészen odáig terjedően, hogy csodálattal adózzanak a nők nemi ostromlásának és néha azoknak a férfiaknak, akik más férfiakat szégyenbe hoznak azáltal, hogy az oltalmuk alá tartozó nőket elcsábítják.”
( Alan P. Fiske, Shinobu Kitayama, Hazel R Markus: A szociálpszichológia kulturális mátrixa 232-233 oldal, in Kultúra és pszichológia, szerkesztette Nguyen Luu Lan Anh – Fülöp Mária, Budapest, Osiris Kiadó 2003)
A becsület kultúrakomplexuma jelen volt már az antik görög és római világban és nagymértékben hozzájárult a római birodalom bukásához. Az új Európa felépüléséhez két világ sikeres találkozása vezetett el. Az egyik a becsület kultúrakomplexumán felülkerekedő szeretet vallása, a kereszténység, a másik erő a becsület kultúrakomplexumától mentes barbár népek ereje. A barbárok harcias rabló voltuk ellenére első sorban a kétkezi munkájukból éltek és rendkívül fogékonyak voltak a technikai újításokra ugyanúgy, mint a tanulásra. A barbárok közül ki kell emelni a keletről érkező alánokat, hunokat, avarokat, magyarokat, ugyanis ők a közhiedelemmel ellentétben nem primitív törzseket alkottak, hanem nagyon fejlett állammodellel rendelkeztek. Az európai királyságok tulajdonképpen hun utódállamoknak tekinthetők. A nemesi erkölcsök és a lovagi eszme ugyanúgy a kötelességeket helyezi előtérbe, mint a konfucianizmus, vagy a sztoikus bölcselet és a kereszténység. A kötelességeknek a jogok elé való helyezése tette naggyá Európát ugyanúgy, mint Távol-Keletet.
Az európai keresztény világnak tehát több gyökere volt, és ezek a gyökerek akkor is hatnak, ha a keresztény hit formálisan eltűnik, és a szeretet táptalaja a közösség felbomlik. Sajnos ugyanígy végigkísérte Európa történelmét a becsület kultúrakomplexumának a bomlásterméke, amely végül belülről kezdte ki a keresztény világot. A becsület kultúrakomplexumának világszerte számtalan bomlásterméke rombol, a mexikói drogbandáktól a Boko Haramig.
Európában a pénzközpontú városállam modellje volt az, amely a becsület kultúrakomplexumának lényegét konzerválta, és fokozatosan a verseny alapú gyűlölet kultúrakomplexumává alakította. A magántőke állami pénzrendszerrel szembeni előretörése a gyarmatosítás és az ipari termelés céljai érdekébe való alávetése teremtette meg a lehetőséget a gyűlölet versenyalapú kultúrakomplexumának a kialakulásához. A versenyszellem a szeretet vallásának kötelességtudásával szemben az egyéni jogok követelését helyezte előtérbe, ezáltal sikerült fölülkerekednie.
A versenyalapú individualizmus végül saját csapdájába esett, mert Távol-Kelet kötelességtudó közösségi szelleme sikeresebb, mint a kiégett Nyugat. A versenyalapú individualizmus miután a huszadik században minden kártyáját kijátszotta, a huszonegyedikre már csak a kontra eszmék és a kontraszelekció maradt neki. Az Európai Unión belül utolsó reményünk az, hogy eme kontraszelektív gyűlölet kultúrával szemben a halálos álmából ébredező józanság és a szeretet győzedelmeskedni tud. A kérdés csak az, mennyi marad még meg a keresztény Európából? A jövőnk a fiatalság kezében van, minden attól függ, mennyire találnak vissza gyökereikhez, például az Identitás mozgalom mennyire lesz sikeres. http://breitportal.hu
